TDMG X Bárdosi

TDMG X Bárdosi

Bárdosi Sándort mindenki ismeri Magyarországon, aki egy kicsit is foglalkozik küzdősportokkal. Birkózó olimpiai ezüstéremmel, világbajnoki- és Eb-bronzéremmel, valamint szumó világbajnoki bronzéremmel és két Európa-bajnoki arannyal a vitrinben döntött úgy, hogy belekóstol az MMA-ba, majd később edzősködésre adta a fejét. Nem bír egy helyben megmaradni, hálistennek kikerülni se lehet.

Sanyit először 2000-ben fogadtuk a haverunkká, az egész országgal együtt - akkor ő még erről persze nem tudott, de ahogy végigtolta az ötkarikás játékokat, az maga volt a vagányság. Amikor ő odaállt a birkószőnyegre, akkor a megilletődöttség egyből kipucolt a csarnokból, és átadta a helyét a 100 százalékos lendületnek és csibészvigyornak. Mindannyian Bárdosi Sanyik akartunk lenni.

Bárdosi Sanyik végül nem lettünk - különben is, Charlie azt énekelte, hogy "az légy, aki vagy" - , viszont hosszú évekkel később, amikor már megszületett a TDMG, végre személyesen is lekezelhettünk vele, és meggyőződhettünk arról, hogy élőben is ugyanaz az energiától majd' szétdurranó, jófej, nagydumás fickó, akiért tinédzserként a tévé képernyője előtt üvöltöttünk. Sanyinak akkor már megvolt az edzőterme, ahol különféle küzdősport- és fitness tréningeket tart a feleségével Ildivel, és az is hamar kiderült, hogy bejönnek nekik a cuccaink. Feldobták, hogy mi lenne, ha alkotnánk nekik egy-két menő cuccot, amit ők és a tanítványaik felhúzhatnak terembe, utcára egyaránt. Mi meg rávágtuk, hogy "az igen király lenne".

Szóval megcsináltuk a Bárdosi Fighting and Fitness cuccokat.


Sanyiék is, mi is boldogok vagyunk. Ez egy ilyen egyszerű-nagyszerű történet. Bírunk a részesei lenni.